Keresés
Close this search box.

5 kérdés a kulisszák mögött – Háy János

Kedves Közönségünk!
Sorozatunkkal szeretnénk kicsit közelebb hozni Önökhoz fellépő művészeinket. Az 5 kérdés a kulisszák mögött sorozatban kedvenceink osztják meg velünk személyes élményeiket, gondolataikat, és immár személyes ismerősként köszönthessük őket a színpadon. Fogadják szeretettel válaszadónkat.

Aki válaszol: Háy János költő

Van-e valamilyen kötődése Óbudához?
Egy álomváros volt nekem mindig. Ahogyan Krúdy írt róla. Láttam a régi embereket ott kóricálni a régi utcákon. Nem csak a magyarokat, hanem a rómaiakat is.

Mi szeretett volna lenni gyerekkorában?
Régész szerettem volna lenni. Hatalmas birodalmakat feltárni. A számomra fogható minta Aquincum volt. De Aquincum már nagyrészt fel volt tárva. A sivatagokat akartam felforgatni, hetita városok után kutatva.

Mi foglalkoztatja mostanában a legjobban?
Jézus utolsó napjaival foglalkozom, immáron hónapok óta. Passiót írok, megpróbálok hozzászólni ehhez a régi nagy történethez. Rácsatlakozni arra, amire oly sokan rácsatlakoztak, tudósok, hívők és alkotók.

Mi volt a legnagyobb kalandja, amire szívesen emlékszik vissza?
A legjobb kalandom az életem volt. Szívesen emlékszem vissza rá és még szívesen élem is, hogy legyen több dolog, amire vissza lehet emlékezni.

Mi a kedvenc étele, amit el is tud készít?
A borsóleves. De amúgy mindent el tudok készíteni, mert én vagyok a család szakácsa.

Időpont: 2024.10.18 19:00
Helyszín: Óbudai Kulturális Központ
KUTYAgoLÓ
Kollár-Klemencz László és Háy János közös barangolása

5 kérdés a kulisszák mögött – Lovas Rozi

Kedves Közönségünk!
Sorozatunkkal szeretnénk kicsit közelebb hozni Önökhoz fellépő művészeinket. Az 5 kérdés a kulisszák mögött sorozatban kedvenceink osztják meg velünk személyes élményeiket, gondolataikat, és immár személyes ismerősként köszönthessük őket a színpadon. Fogadják szeretettel válaszadónkat.

Aki válaszol: Lovas Rozi színművésznő

Van-e valamilyen kötődése Óbudához?
Óbudához nemigen van kötődésem, csak, hogy tudom, hogy nagyon szép. És arra jártam mindkét várandósságom alatt a csodálatos nőgyógyászomhoz.

Mi szeretett volna lenni gyerekkorában?
Nem emlékszem hosszan kitartó álmokra, de azt hiszem rövid távon szerepelt a terveim között, hogy teniszező, régész vagy lovashuszár legyek.

Mi foglalkoztatja mostanában a legjobban?
A gyerekeim és a családom jövője. A béke. Az emberi természet kifürkészhetetlenül bonyolult és egyben végtelenül egyszerű mivolta.

Mi volt a legnagyobb kalandja, amire szívesen emlékszik vissza?
Amikor a barátaimmal átszeltük Amerikát egy Chryslerrel és amikor most nyáron elmentünk lakóautózni a családommal.

Mi a kedvenc étele, amit el is tud készíteni?
Dödölle. Grillezett rák. Marha steak

Időpont:
2024.10.25 19:00
Helyszín:
3K – Kaszásdűlői Kulturális Központ
ArcMás – Lovas Rozi

A családi bulinak soha nincs vége

Hirtelen szakadt vége a hosszúra nyúló játszóterezős napoknak, nem gyönyörködünk a naplemente meleg fénysugarában a parkban, vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak. De azért nincs vége a családi programoknak. Számos olyan programmal készültünk az őszi szezonra, ami a család minden tagja számára érdekes lehet valamilyen szempontból. Ne gubózzanak be, a boldog gyerekkacaj legyőzi az undok időjárás okozta lehangoltságot.

Az Óbudai Kulturális Központba ellátogat Október 20. vasárnap 11.00 órakor Frakk, a macskák réme

A zenés családi mesejáték a Rátonyi Róbert Színház előadásában szórakoztatja a család minden tagját. Írta: Bálint Ágnes – Bártfay Rita – Csiszár Ferenc, rendezte: Kökényessy Ági ezt a vidám mesét a kutya-macska barátság örök lehetetlenségéről.

A Békásmegyeri Közösségi Házban igazi fesztiválhangulat várja a család minden tagját, hiszen a Csinnadratta – Utcaszínházi délután sok érdekességet kínál. Itt lesz Vitéz László, aki már dédszüleink kedvence is volt, gólyalábasokkal is lehet találkozni, Gulyás László vándormuzsikus egérparádét tart, Majoros Ági Bábszínháza mellett Interaktív, ügyesség játékok, werkli karaoke, lóverseny is lesz szeptember 21-én 14.30 – 18.30  között. Porondmester: Zugmann Cugi Zoli. Minden program ingyenes.

Szívesen látjuk azokat is, akik táncolni szeretnek, Szeptember 20, október 18. péntek 16.30 órakor az Aprók tánca a Kolompos Együttessel című hagyományos programunkon. A zenészek a közös mulatságokon mindenkit bevezetnek a magyar népzenébe és népi hagyományokba.

A Csillaghegyi Közösségi Házban igazi eseményeső várja a családokat.
 Október 4. péntek 9.15–10.00 és 10.30–11.15 Dúdolj! Ringass! Táncolj! – Családi foglalkozás. A foglalkozásokat vezeti: Paár Julcsi – énekes, okleveles zeneterapeuta; Csiki Gergely –néptáncpedagógus

Október 5. szombat 10.00 Mesés hétvégék – Őszi hangszüret

Családi délelőtt közös kézműves alkotással. Házigazda: Gyenes Zsuzsa (Mesezengő) és Szmirnov Krisztina. Erre a programra a belépés ingyenes.

Szeptember 28. szombat 16.00 Mátyás király szárnyai című bábjáték tekinthető meg ingyenesen a MárkusZínház előadásában, a magyar népmese napja alkalmából, amikor hagyományteremtő célzattal éltetjük és ünnepeljük népmeséinket.  A darabot színpadra állította, rendezte és a bábokat életre kelti: Pilári Gábor és Vajda Zsuzsanna.

Szeptember 21. szombat 17.00-20.00 órakor a Göncöl táncház 16.00-18.00 óra között családi táncházzal várja a táncos lábúakat. A táncházban közreműködik: Nyitrai Tamás és zenekara, valamint Csiki Gergely és a Göncöl néptáncegyüttes táncosai. A belépés szintén ingyenes, mivel az esemény az Emberi Erőforrások Minisztériuma – Csoóri Sándor Alap támogatásával valósul meg.

Október 18. péntek 17.00 Szüreti Nép-Tánc-Ház keretein belül családi táncházzal várja a szüretelőket Csiki Gergely és a Göncöl Néptáncegyüttes. A műsor ideje alatt Nyitrai Tamás és barátai kísérik a táncosokat. A kifulladóknak 18.00 órakor kézműves foglalkozás Bősz-Ambrus Kinga és Szabó Ágnes vezetésével. A belépés 3 éven aluliak számára a belépés ingyenes.

A 3K sem marad mesehősök nélkül, hiszen régi nagy kedvenceink, Vuk és Mazsola is várja az apróságokat és az őket sosem feledő, de már felnőtt rajongókat.

Szeptember 28. szombat 16.00 Vuk a Fabula Bábszínház előadásában. Fekete István regénye nyomán készült bábjátékban megtudjuk, hogy lesz az árva rókakölyökből igazi erdei hős.

Október 19. szombat 16.00 Mazsola kis barátunk szintén a Fabula Bábszínház előadásában látogat elhozzánk. Az előadás Bálint Ágnes eredeti meséjéből íródott, s nagy sikerét az emlékezetesen kedves bábfigurák garantálják.

A hagyományos zenei programunk, a Hangszersimogató október 12. szombat 16.00 órakor látogatható újra. Szeretettel várja a muzikális aprónépet a foglalkozás énekes vezetője: Korzenszky Klára énekesnő, gyermekpszichológus és Bársony Bálint zenész.

És hogy minden művészeti ág érintve legyen, szeptember 28., október 26., november 30. szombat 10.00–11.00 Alkoss zenére, komplex művészeti foglalkozás teszi széppé a 6-10 éves gyerekek napját.
Csoportos formában minden alkalommal más zeneművet dolgozunk fel daloló dramatizálással, szabad mozgással és vizuális ábrázolással. A foglalkozásokat vezeti: Rosta Zsófia brácsaművész, zenepedagógus, Kokas foglalkozásvezető, Szabó Vica modern és kortárstánc csoportvezető, Kokas foglalkozásvezető.

Bízunk benne, hogy mindenki megtalálja a stílusához közel álló programot és ezzel is segítünk a családoknak a tartalmas és élményteli szabadidő eltöltésében, a közös élmények megtalálásában, amely a családi kapcsolatok igazi habarcsa lehet.

Minden előadásunkra jegyet válthatnak honlapunkon: www.kulturkozpont.hu

Jöjjenek el hozzánk, hogy az Óbudai Kulturális Központ a család igazi barátja lehessen, ezáltal részt vehessünk a gyermekek korai fejlesztésében.

Ha eljön az ősz…

Még ragyogóan süt a nap, de hanyatló erejéből már tudjuk, hogy hamarosan véget ér a nyári arany élet, lassan eljön az ősz. Bár a vízpartok elnéptelenednek, az éttermi teraszok üresen állnak, azért nem kell lemondani minden szórakozásról, sőt! A nyári színházi uborkaszezont követi az új évad új kulturális élményekkel. Nem kell aggódnia senkinek, hogy élmények nélkül maradna ősszel.

Mindig is figyeltünk rá, hogy minden korosztály megtalálja a számára kedves élményeket. Most a szépkorúaknak szervezett programjainkra szeretnénk felhívni a figyelmet. Már most érdemes megvenni a jegyeket, hogy senki ne maradjon le.

Minden házunkban akad program azoknak, akiknek szerencsére már van ideje is egy kis lazításhoz, jó társaságban szerezni élményeket.

Elsőként ajánljuk a Békésmegyeri Közösségi Ház színházi bérletét, mely gondosan összeállított előadásokkal, egyben kedvezményes bérletárral várják a nyugdíjasokat.

Nosztalgia bérlet – A bérlet ára: 10.500 Ft (3 előadás)

Október 22-től a jegyeket előadásonként online és a helyszínen is megvásárolhatják. Jegyár: 4000 Ft/előadás

Október 21. hétfő 15.00 Nevetni kell, ennyi az egész 

Kabaré műsor a Pesti Művész Színház előadásában.

Lehár Ferenc, Kálmán Imre, Szirmai Albert legszebb dalai, kuplé és kabaréjelenetek, a Szenes embertől a Marica grófnőig, prózák – zene – ének – tánc – humor. A kabaréjelenetek mellett gyönyörű operett melódiákkal teszik felejthetetlenné az estét

Fellépnek: Nyertes Zsuzsa, Fogarassy Bernadett, Czető-Fritz Éva, Egyházi Géza, Czető Roland, Várfi Sándor

Műsoridő: 2 x 60 perc

November 11. hétfő 15.00 A doktor úr

Vígjáték a Körúti Színház előadásában.

A legtöbbet játszott magyar drámaíró, Molnár Ferenc első színpadi művét 1902-ben mutatták be. A darab a békebeli hangulatot idézi, de a mai kor emberének is van üzenete. A doktor úrban mindenki keresi önmagát, keresi a siker lehetőségét, és ennek érdekében csal, hazudik, lop, játszik kisebb-nagyobb szerepeket.

Puzsér: Beleznay Endre, Dr. Sárkány: Lipták Péter, Sárkányné: Placskó Emese / Karaivanov Lilla, Csató fogalmazó: Oroszi Tamás, Marosiné: Farkasinszky Edit, Bertalan: Ráhm Dániel, Lenke: Figeczky Anna, Cseresnyés: Galambos Zoltán, Julis: Hertelendy Anna / Dékány Lilien, Rendőr 1.: Mak Dominik, Rendőr 2.: Bence Timur

Írta: Molnár Ferenc, rendezte: Galambos Zoltán

Műsoridő: 2,5 óra szünettel

December 9. hétfő 15.00 A Four Fathers Énekegyüttes adventi koncertje

Az 1995 óta működő formáció repertoárján a 20-as, 30-as évek amerikai zenéje, az ún. „barbershop style”, világslágerek, magyar slágerek feldolgozásai, spirituálék szerepelnek. Hangulatos, humorral fűszerezett műsorukkal, közel 2000 fellépéssel a hátuk mögött minden korosztálynak önfeledt szórakozást nyújtanak.

Műsoridő: 70 perc

Az Óbudai Kulturális Központban az egész őszi szezonon átívelő ingyenes előadássorozat várja az idősebbeket.

Szeptember 17. – október 29. kedd 14.00 Óbudai szenior akadémia

Plenáris előadások az 50 feletti korosztálynak

A programsorozat Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának támogatásával jött létre.

Szeptember 17. kedd 14.00  Dr. Jászberényi József: Van-e a hosszú és egészséges életnek titka? Igen, de itt van előttünk!

Szeptember 24.  kedd 14.00 Vasali Zoltán:  Nyugdíjrendszerek Európában

Október 2. szerda  14.00 Kovács György: Egy időskorba zárt világ

Október 8.  kedd 14.00 Dr. Báthory Orsolya: Étkezéstörténet – utak és tévutak

Október 15.  kedd 14.00 Dr. Bodor Zsanett: Mit együnk és mit ne együnk idősebb korban?

Október 22.  kedd 14.00 Gruber Márta: Mozgásprogramok idősebb korban

Október 29.  kedd 14.00  Dr. Jászberényi József: A nagyszülőség „házi feladatai”

De nem csak komoly témákkal készültünk, igazi szórakoztató programokra is lehet jegyet venni.

Régóta népszerű programunk, az Irodalmi kávéház vendége most egy igazi celeb költő, akinek stílusa minden korosztály kedvence.

Szeptember 27. péntek 18.00 Irodalmi kávéház – Lackfi János

Lackfi János író, költő, műfordító, hatvannyolc  vers és próza kötete jelent meg, fele felnőtteknek, fele gyerekeknek. Elnyerte többek közt a József Attila-, az Illyés Gyula-, a Déry Tibor- és a Prima Primissima-, valamint a Magyarország Babérkoszorúja-díjat. Térey János-ösztöndíjas.

Moderátor: Kurucz Éva

Műsoridő: 70 perc, egy részben.

Jegyár: 3000 Ft, ami magában foglalja egy kávé/tea árát

Hogy a költészetnél maradjunk, egy író, egy zenész, vagyis egy kutya, egy ló közös előadása várja a kulturális csemegék kedvelőit

Október 18. péntek 19.00 KUTYAgoLÓ

(Kollár-Klemencz László és Háy János közös barangolása)

Egy magazin kérése volt, hogy nézzünk valahogy másképp a világra, mondjuk úgy, mint egy kutya (János) vagy egy ló (Laci). És ez a Laci és János egymás mellett maradt, hogy gondolkodjon sorsokról, otthonról, szerelmekről, teremtésről és pusztításról, életről és halálról. A Kutyagoló közös gondolkodás, a Kutyagoló az érzelmek közössége. A Kutyagoló zene és felolvasás, dalok, versek és novellák, sokszor a legfrissebb szövegek bemutatója.

Műsoridő: 80 perc

Jegyár: 3800 Ft, 4300 Ft

A klasszikus színházi produkciók rajongónak nagy öröm, hogy Péterfy Bori látogat el Óbudára ezzel a különleges előadással.

Október 27. vasárnap 18.00 Mikor hazudtam?

Az Orlay Produkció előadása.

Ildikó kiváló szakpolitikus, aki komoly karrier előtt áll, amennyiben le tudja küzdeni egy apró hibáját: nem tud hazudni. Főnökei egy fiatal, ambiciózus kommunikációs szakembert küldenek el hozzá, hogy közösen dolgozzanak ezen a problémán. A tréning azonban különös fordulatot vesz, a valóság körvonalai fokozatosan elmosódnak és végképp összekeveredik az igazság a hazugsággal.

Szereplők: Péterfy Bori és Rohonyi Barnabás

Írta és rendezte: Tasnádi István, producer: Orlai Tibor

Műsoridő: 90 perc, egy részben. 16 éven felülieknek.

Jegyár: 4700 Ft, 5300 Ft

Aki nem fél tőle, hogy sötétben közlekedjen, mindenképp jöjjön el a Csillaghegyi szalonba, Vámos Miklós estjére, mert biztosan lélekemelő program lesz minden korosztály számára.

Október 11. péntek 19.00 Cím nélkül – Vámos Miklós estje

„Akinek nincs címe, az nem is létezik.” Idézet a Cím nélkül című karcsú könyvből, mely a 2024-es őszi könyvfesztiválra jelenik meg.

Jegyár: 2900 Ft

A 3K-ban több egy esti programra is invitáljuk a közönséget. Rögtön az első produkció azoknak, akik még ismerték és szerették a csodálatos Marlon Brandot, hogy együtt idézzük meg személyiségét.

Október 11. péntek 19.00 Botrányhős

A vígjátékban Klem Viktor idézi meg Marlon Brando legendássá vált karakterét, meséli el különleges életét, és teszi mindezt sok humorral, stand–up-szerűen.

Egy parasztfiú meséje ez, aki trágyás csizmában elindult a családi házból, hogy nyers modorával, tehetségével és vonzó karizmájával meghódítsa a Broadwayt és Hollywoodot.

Marlon Brando–Robert Lindsey: E dalra tanított anyám című önéletrajza felhasználásával a szövegkönyvet készítette: Klem Viktor

Jegyár: 4200 Ft

Az igényes muzsika kedvelőinek ajánljuk Mező Misi újszerű zenei programját.

November 9. szombat 19.00 Mező Misi: Mesélő

A legtöbben a Magna Cum Laude zenekar énekeseként ismernek. Akik követik pályafutásom, tudhatják, hogy sokféle zeneiségben próbáltam ki magam, sokféle zenei műfaj érdekel. Mindig hajt a kíváncsiság, az újdonság, a kihívások… Most egy újabb állomáshoz érkeztem. Alkalom nyílik arra, hogy csendesebb, meghittebb, hangulatokat is megtapasztaljunk együtt, Mesélő előadásom keretében. Csak ti és én. Mesélő. Ne tévesszen meg senkit a cím. Igaz történeteket hallhattok tőlem, gyermekkoromtól napjainkig. S nem csak történeteket, de a hozzájuk kapcsolódó, számomra inspirálóan ható dalokat is megismerhetitek az előadás során.

Jegyár: 5200 Ft

Szeretettel várjuk a szépkorúakat akadálymentes bejárattal, kényelmes székekkel és persze érdekes programokkal. Aki esetleg valamiről lemarad, ne felejtse, hogy a téli időszakban is számíthat majd jó programokra, melyekről majd november-decemberi műsorfüzetünkből tájékozódhat.

5 kérdés a kulisszák mögött – Szamosi Zsófia

Kedves Közönségünk!

Sorozatunkkal szeretnénk kicsit közelebb hozni Önökhoz fellépő művészeinket. Az 5 kérdés a kulisszák mögött sorozatban kedvenceink osztják meg velünk személyes élményeiket, gondolataikat, és immár személyes ismerősként köszönthessük őket a színpadon. Fogadják szeretettel válaszadónkat.

Aki válaszol: Szamosi Zsófia Jászai Mari-díjas színésznő

Van-e valamilyen kötődése Óbudához?
A Sziget Fesztiválra sokat jártam fiatalabb koromban, sok szép élményem fűződik hozzá.

Mi szeretett volna lenni gyerekkorában?
Gyerekkoromban a színház mellett a vizuális területek érdekeltek, volt idő, hogy díszlettervező vagy építész szerettem volna lenni. Ez az eltemetett érdeklődés felnőtt koromban, a covid alatt újra előtérbe került, elvégeztem egy lakberendező iskolát. Sőt, dolgozom is időnként ezen a területen.

Mi foglalkoztatja mostanában a legjobban?
Elsős lett a kislányom, ez nagy váltás az egész családunk életében. Új környezet, új kihívások…Szeretném, ha élvezné az iskolás kort!

Mi volt a legnagyobb kalandja, amire szívesen emlékszik vissza?
A főiskolás éveimre úgy emlékszem, mint az aranykorra. Csodálatos közösség része voltam, és négy évig csak azt csinálhattam, amit igazán szerettem.

Mi a kedvenc étele, amit el is tud készíteni?
Leginkább a sütikben vagyok jó, a húsokat inkább a férjemre bízom. Az olasz citromtorta a specialitásom.

3K – Kaszásdűlői Kulturális Központ
2024.10.18 19:00 A lemez két oldala

5 kérdés a kulisszák mögött – Klem Viktor

Kedves Közönségünk!

Sorozatunkkal szeretnénk kicsit közelebb hozni Önökhoz fellépő művészeinket. Az 5 kérdés a kulisszák mögött sorozatban kedvenceink osztják meg velünk személyes élményeiket, gondolataikat, és immár személyes ismerősként köszönthessük őket a színpadon. Fogadják szeretettel válaszadónkat.

Aki válaszol: Klem Viktor színművész

Van-e valamilyen kötődése Óbudához?
Visszajáró fellépő vagyok a 3K-ban.

Mi szeretett volna lenni gyerekkorában?
Asztalos, kamion sofőr vagy rock zenész. Ezek voltak az opcióim.

Mi foglalkoztatja mostanában a legjobban?
Sok energiát fektetek abba, hogy a megfelelő erejű invencióimnak teret engedjek az életemben.

Mi volt a legnagyobb kalandja, amire szívesen emlékszik vissza?
A legnagyobb kaland még tart.

Mi a kedvenc étele, amit el is tud készíteni?
Rakott krumpli

3K – Kaszásdűlői Kulturális Központ
Október 11. péntek 19:00 Botrányhős

5 kérdés a kulisszák mögött – Pilári Gábor

Kedves Közönségünk!

Sorozatunkkal szeretnénk kicsit közelebb hozni Önökhoz fellépő művészeinket. Az 5 kérdés a kulisszák mögött sorozatban kedvenceink osztják meg velünk személyes élményeiket, gondolataikat, és immár személyes ismerősként köszönthessük őket a színpadon. Fogadják szeretettel válaszadónkat.

Aki válaszol: Pilári Gábor

Van-e kötődése Óbudához?
Mivel sokat foglalkozunk zenével, népzenével, nagyon kedves hozzánk tartozónak tudhatjuk évtizedek óta a Juhász-Sáringer családot, valamint kedves barátnénk Schäffer Erzsébet és családja.

Mi szeretett volna lenni gyerekkorában?
Én mindig színház közelében voltam, rajzoltam, énekeltem, táncoltam és 1970-ben átléptem a Bóbita Bábszínház kapuját. Ettől a ponttól már csak kisebb kitérők jöttek és 1988-tól pedig a MárkusZínház napjainkig…..

Mi foglalkoztatja mostanában a legjobban?
Legyen elég esővíz a növényeknek és nekünk.

Mi volt a legnagyobb kalandja, amire szívesen emlékszik vissza?
Sokszor jártunk Indiában és egy alkalommal a rajastháni Nagaur városában egy Szufi Fesztiválon a palota emeleti ablakából lekiálltott valaki: Szevasz Gábor ,Donald vagyok, de nem a kacsa. Ez az ember bostoni utcazenészként kereste a kenyerét és közben a Macintosh rendszerről írt tanulmányt. Ezt valaki elolvasta, aztán Donald barátunk ettől fogva ezt az egyetemen tanította. Fontos adalék az ő magyar tudásához, hogy eljött bábot tanulni az akkori Állami Bábszínházhoz Budapestre, s közben elvette a sárospataki református lelkész hetedik lányát. Ügyesen sokasodtak ,hát így kerek a világ.

Mi a kedvenc étele, amit szívesen készít el?
Nincsen ilyen, mert olyan nagyszerű asszonyok vesznek körül, hogy minden finom, amit elkészítenek. Négy gyermek, s az övéik , hat unoka az asztal körül . Nem kívánhatunk többet.

Csillaghegyi Közösségi Ház
2024.09.28. szombat 16.00 Mátyás király szárnyai – MárkusZínházat

5 kérdés a kulisszák mögött – Horváth Lili

Kedves Közönségünk!

Sorozatunkkal szeretnénk kicsit közelebb hozni Önökhoz fellépő művészeinket. Az 5 kérdés a kulisszák mögött sorozatban kedvenceink osztják meg velünk személyes élményeiket, gondolataikat, és immár személyes ismerősként köszönthessük őket a színpadon. Fogadják szeretettel válaszadónkat.

Aki válaszol: Horváth Lili Jászai Mari-díjas színésznő

1. Van-e valamilyen kötődése Óbudához?
Elsőként a Hajógyári Sziget jut eszembe, mert ott szeretek kutyát sétáltatni. Aztán a Duna part, a Rómaifürdő, mert gyakran vagyok ott a gyerekekkel. A rokonságom nagyrészt mar arra lakik, igy – mivel nincs messze a II. kerülettől, ahol lakom – sokat járok át”oda.

2. Mi szeretett volna lenni gyerekkorában?
Jelmeztervező. Ruhaipari szakközépiskolába jártam, aztán mégis a színészet fele vittek a gének.

3. Mi foglalkoztatja mostanában a legjobban?
A nagyfiam most kezdi az utolsó évet, jövőre érettségizik, ezért sokat izgulok érte, merre, hova viszi az élet tovább: külföld vagy belföld? Ez most minden fiatal életében a fő kérdés.

4. Mi volt a legnagyobb kalandja, amire szívesen emlékszik vissza?
Mindenképpen az, hogy a színészet mellett 3 gyereket vállaltam!

5. Mi a kedvenc étele, amit el is tud készíteni?
Van egy bevált túrós süti es egy mozarellás rakott padlizsán receptem, amiből mindig mindenki repetázik itthon. „Hiszen, egy asszonynak mégiscsak a háztartás az első, nem…?” (Janikovszky Éva örökbecsű mondata az előadásunkból.)

3K – Kaszásdűlői Kulturális Központ
2024.10.18 péntek 19:00 A lemez két oldala

5 kérdés a kulisszák mögött – Török Zawi Péter

Kedves Közönségünk!

Sorozatunkkal szeretnénk kicsit közelebb hozni Önökhoz fellépő művészeinket. Az 5 kérdés a kulisszák mögött sorozatban kedvenceink osztják meg velünk személyes élményeiket, gondolataikat, és immár személyes ismerősként köszönthessük őket a színpadon. Fogadják szeretettel válaszadónkat.

Aki válaszol: Török Zawi Péter

Milyen kötődése van Óbudához?
Tehát a kötődés Óbudához nagyon régi. Az egykori Pamutnyomóipari Vállalat központi anyagellátási osztályán dolgoztam, mint anyagbeszerző. Tizenegy gyárnak intéztem minden anyagbeszerző ügyét. A Főosztályvezető úr, a sofőr és én voltam fiú. Ez némi zavart is keltett, mert imádtak a lányok viszont Juditot pont akkor ismertem meg, hűha ez kereken ötven éve volt. Anyósom abban a hitben volt ha behívnak katonának megszabadul tőlem. Huszonhárom éves elmúltam , és ha decemberig megúsztam volna, nem hívhatnak be katonának. Elintézte, bevonultam Aszódra. Ráfázott mert 1976 nyarán megtartottuk az esküvőt Judittal. Judit Óbuda aranypolgára. Itt lakom Óbudán 1976 óta.

Mi szeretett volna lenni gyerekkorában?
Gyerekkoromban nem gondoltam arra, hogy egyszer felnövök és döntenem kell mit dolgozzak. Igazából karmester szerettem volna lenni, de a hegedűt nyomta édesapám a kezembe, aminek nem örültem. Hét évig bírtam a „cincogást” aztán belekóstoltam a beatzenébe, amit máig imádok.

Mi foglalkoztatja mostanában a legjobban?
Napjainkban párhuzamosan két dolog ami foglalkoztat jobban mint bármi más. Minden nap nagyon korán, hajnalban kelek, és rögtön a híradókat nézem meg. A több háború nagyon nyomasztóan hat rám. Én a Budai várban éltem, nőttem fel, pont a Vietnámi háború idejében. A műszaki egyetem kollégiuma velünk szemben volt. Tanultak vietnámiak is, és ott éltek velünk szemben. Nagyon sajnáltam őket. Ez az érzés most is megvan.

Mi volt a legnagyobb kalandja, amire szívesen emlékszik vissza?
Mivel tizenkilenc évig autóversenyző voltam az életemet a kalandok tömkelege végigkísérte. Történt, hogy az akkori keletnémet országban volt kettő versenyünk három hét alatt. Tehát kint maradtunk és felkészítettük a Ladát a második versenyre, míg közben a pályákat tréningeztük. A Wartburg rallye egy nemzetközi verseny volt, kétnapos, pár óra pihenővel, majdnem ezer kilométer, rengeteg hosszú és nehéz gyorsasági szakasszal. A magyar csapat dobogós eddig még nem volt. Az utolsó szakaszon a komplett hátsó híd előre csúszott, és az egyik oldalon minden kiszakadt, fék, minden. A szerelőim szép sorban autóban ülve várták, hogy ahogy kijövünk a gyorsról, közösen elkísérnek a célig. De nem tudtunk kijönni , CB rádión a navigátorom kiszólt és sorolta a hibákat. Mi a céltól kb 100 méterre voltunk. Beszaladtak alkatrészekkel és szerszámokkal, pár pillanat alatt már jöhettünk is ki a szakaszról. A menet levelünkre ráírták a bírók az időnket és mehettünk a cél felé. Igen ám de nem volt fék, erre két autó közre fogott, az első tartott a hátsó tolt, és mikrofonon keresztül mondta Kasza Tibi az utat. A célba befutottunk még kizárás előtt. Az ünnepélyes díjkiosztó gálán -nyolcszor hívtak ki, és mivel pontszerzők voltunk a csapat harmadik lett. Örömünkben, mint a gyerekek úgy zokogtunk. Na ez életem egyik nagy kalandja volt.

Mi a kedvenc étele, amit szívesen készít el?
Kedvenc ételem a rántott ponty Ú forma, petrezselymes burgonyával. Persze én sütöm, készítem de Judit panírozza. A csillaghegyi Kolbásztöltő versenyen rendszeresen részt veszünk barátaimmal. Szoktunk különleges dolgokat készíteni, és nyerni szoktunk. Mi készítettünk halból is kolbászt. Azt Judit készítette én meg a sajátot. Tavaly Judit a dunabogdányi nagypapája én a békéscsabai nagypapám receptje szerint készítettem a kolbászt. Döntetlen volt, erre idén ott a helyszínen készítettük az elejétől a végéig a hagyományos kolbászt. Nyertünk megint.

Csillaghegyi Közösségi Ház
2024.09.20 péntek 19.00 IceCream Supersession koncert – Török Péter a zenekar lelke (Török Zawi Péter ének, basszusgitár)

5 kérdés a kulisszák mögött – Vámos Miklós

Kedves Közönségünk!

Sorozatunkkal szeretnénk kicsit közelebb hozni Önökhoz fellépő művészeinket. Az 5 kérdés a kulisszák mögött sorozatban kedvenceink osztják meg velünk személyes élményeiket, gondolataikat, és immár személyes ismerősként köszönthessük őket a színpadon. Fogadják szeretettel válaszadónkat.

Aki válaszol: Vámos Miklós író

Milyen kötődése van Óbudához?
A legfontosabb, hogy huszonhat éve itt lakom, e kerületben neveltem föl két fiamat is. Erős kötődést érzek a Duna iránt, kedvenc helyem a partja, és persze a vize (kajak, mártózás). Nem mellesleg immár Óbuda díszpolgára vagyok, bármit is jelentsen ez.

Mi szeretett volna lenni gyerekkorában?
Író. Már az óvodában is. De ha a felnőttek kérdezték, mondtam, amit a többiek, tűzoltó, masiniszta, vegyészmérnök.

Mi foglalkoztatja mostanában a legjobban?
A két teljes gőzzel zajló háború. Aztán, hosszabb szünet után Eszterházy Péter hajdani otthona, amit Dragomán Györggyel és Daniel Kehlmannal szeretnénk alkotóházzá változtatni, s valamiképpen üzemeltetni.

Mi volt a legnagyobb kalandja, amire szívesen emlékszik vissza?
Hosszabb franciaországi időzésem a hetvenes évek végén, és azok az éveim, amelyeket az Egyesült Államokban töltöttem, a Yale Egyetem film- és drámatanszékén, a rendszerváltozáskor jöttem haza, annak örömére. Addig úgy volt, hogy nem fogok.

Mi a kedvenc étele, amit szívesen készít el?
A parmetier. Francia egytálétel, nagyjából azonos a Sheperd’s Pie nevű angolszász készítménnyel. Ez egy zöldséges pörkölttel egybesütött sajtos krumplipüréféleség. A hazai ízek közül a rakottkrumpli, VM módra.

Vámos Miklós Cím nélkül estje 2024.10.11 péntek 19.00 Csillaghegyi Közösségi Ház