Amit mi meglátunk – A Gyulai Művésztelep fiatal generációjának kiállítása
2018. március
A Gyulai Művésztelep nem egyszerűen a realizmus lángjának hordozója volt 1969-től kezdve a magyar festészetben, hanem az ablak-festmény metafora fundamentalista képviselője és folytonosságának biztosítója fél évszázadon keresztül. A gyulai iskola eszmeiségét illetően a művészek elsőként mindig a klasszikus szakmai tudásra hivatkoznak, melyet ma – a fotó- és projektorhasználat korában – talán érdemes pontosabban kifejteni: a valóság téri, háromdimenziós látványból a sík két dimenziójába transzponáló klasszikus rajztudást jelenti ez, és az ehhez kapcsolódó akvarell- vagy olajfestés nagyon komoly technikai felkészültségét.
A gyulai iskola alkotói a hétköznapi kisszerűség és egyszerűség szépségének esztétikáját alkották meg. Nem csak a ’70-’80-as években, hanem mindvégig vonzódnak a régi, az egyszerű, a bagatell és hétköznapi tárgyakhoz. Kedvelik a mai társadalom számára ismeretlen vagy hasznukat veszített tárgyakat, a városi élet számára szinte egzotikus falusi motívumokat, a mindennapok értéktelen kacatjait, ócska kiszolgált rongyait, az öregséget és a fizikai rútságot, s olyan tisztelettel és lírával festik meg azokat, mint egy hajdani világ utolsó fosszíliáit. Máshol e régi tárgyak és a mai otthonok modern tárgyai kerülnek egymás mellé, és teremtenek feszültséget, hogy egy egyszerre kritikus és ugyanakkor elfogadó tükröt tartsanak a posztszocialista fogyasztói társadalom felé, vagy akár művészetelméleti kérdéseket fogalmazzanak meg a nyugati tendenciák térhódításával szemben – hasonlóan finoman bírálva és ugyanakkor elfogadva azt.
A gyulai iskola tárgyegyütteseket ábrázoló alkotásai – egy kort, egy állapotot dokumentáló szerepük mellett – tele vannak szimbólumokkal. Olyanok, mint egy barokk vanitas csendélet: a tárgyak révén egész gondolatsorok kerülnek egymás mellé, melyek filozófiává, művészi állásfoglalássá vagy elmélkedéssé emelkednek a befogadóban. Az emberi szeretet-viszonyok, a családi intimitás, a bensőséges rendetlenség tükröződik a képeken. Az alkotói folyamatban az óriási szakmai alázattal történő festésmód, azaz a látvány hagyományos leképezése emberi alázattal is párosul, és lelki tartalmakkal telítődik. A gyulai iskola művészetében megnyilvánuló tűéles objektivitás és a valóság legtisztább visszaadása mögött álló lassú, míves és meditatív alkotói folyamat nem más, mint egyfajta szeretetet gerjesztő, elfogadást előidéző spirituális szemlélődés.
Garami Gréta
