Köszönjük a hatalmas érdeklődést, előadásunk betelet!
A Rózsavölgyi Szalon előadása.
Senga és Ever szomszédok. Még sosem találkoztak. Mindketten bezárkóztak saját világukba. Senga élete a tánc, de egy balesetben súlyosan megsérült, az orvosok szerint soha többé nem táncolhat. Ever autista, különös intellektusú, akinek nehézséget jelent kapcsolatba lépni másokkal. Aztán Ever egy napon mégiscsak becsönget Sengához: tanítsa meg táncolni. Lépegetnek egymás felé, először kicsit ügyetlenül, aztán kíváncsi figyelemmel, milyen is a másik világa. Ahogy megismerik egymást, önmagukkal is szembesülnek, s érzelmekből szintén leckéket vesznek. Külön-külön és közösen is megpróbálnak kitáncolni a maguk komfortzónájából, amelyben jó ideje éldegélnek.
Az amerikai drámaíró 2014-ben írott romantikus és szellemesen szórakoztató színműve – azon túl, hogy ajtót nyit az autisták világára – egyben elgondolkodtat: mégiscsak közös ez a világ, amelyet ki így lát, ki úgy, hiszen mindenki másképp egyforma.
Senga: Ullmann Mónika, Ever: Józan László
Írta: Mark St. Germain: díszlettervező: Enyvvári Péter, jelmeztervező: Cselényi Nóra, dramaturg: Hárs Anna, fordító: Hárs Anna, rendező: Dicső Dániel
Az előadást egy részben játsszuk, hossza kb. 100 perc. 12 éven felüli nézőinknek ajánljuk.
Jegyár: 4500 Ft
Fotó: Gordon Eszter