Keresés
Close this search box.

Színház a 3K-ban – Pira, Bella

Színház a belvárostól távol, családias környezetben, a minőségi időtöltés jegyében. Ahol testközelből láthatjuk a magyar színjátszás színe-javát.
Ezt kínálja a Kaszásdűlői Kulturális Központ, ahol a szervezők ezúttal egy a belvárosban már nagy sikereket elért színházi csemegével készültek. S mindezt az irodalom, és a színház kedvelő kedves nézők megörvendeztetésére.

Élet.történetek.hu… Pira, Bella

Március 23-án, szombaton 19 órától Lengyel Nagy Anna Élet.történetek.hu… Pira, Bella című igaz történeten alapuló színdarabját mutatja be. Helyszín a 3K – Kaszásdűlői Kulturális Központ. A darab pedig Borbély Alexandra és Ullmann Mónika főszereplésével látható.

A darabról

A színműben Pira karakterét Borbély Alexandra szólaltatja meg. Ő egy transznemű nő, aki erotikus táncosnőként dolgozik. Egy nő, akinek ugyanúgy meg kell tanulnia elfogadnia saját magát, mint ahogy a környezetének is őt.
Ullmann Mónika játssza Bellát, aki eredetileg tanítónő, ám mivel egyedül neveli gyermekeit és a fizetéséből nem tudnak megélni, masszőrnek áll. Illetve bizonyos kereteken belül szexuális szolgáltatást nyújt. Egyfajta modern gésa ő, akivel társalogni lehet, aki lelki segélyt, gondoskodást, már-már anyai szeretetet nyújt az erre kiéhezett férfiaknak, akik a vendégei lesznek. Szemtanúi lehetünk annak a folyamatnak, ahogyan Bella a szexmunkási pályára került. Egy elvált, szerelmi csalódáson átesett, két gyerekkel magára maradt nő sorsát ismerjük meg. Egy olyan nőét, akinek a szűkösebb időkben egy minimális, ötszáz forintból kellett megoldania három ember hétvégi ebédjét. Míg végül kiderül, hogy a férfiak kielégítése kiút lehet a nyomorból. Egy anyának pedig semmilyen munka nem lehet piszkos, ha azt látja, hogy az abból szerzett pénzéből a gyerekeinek végre ételt tud adni. Végre nem kell a boltban fillérezgetni, telik mozira és nyaralásra is…

A darab nem könnyű témákat, élethelyzeteket boncolgat. Mondjuk ki: erőteljesen tabukat döntöget. Pira és Bella őszinte, nem hétköznapi története két olyan női életsorsba enged bepillantást, mellyel ritkán találkozhatnak a nézők.

Miért a 3K?

Mert a ház olyan előadásokat tűz műsorára, melyek a belvárosban is sikerrel mennek, és nehéz rájuk jegyet szerezni. Így mondhatjuk, hogy „házhoz jön a színház”, nem kell messzire utazni egy-egy előadás kedvéért. És nem utolsósorban kedvezőbb jegyárakkal juthatnak jegyekhez az érdeklődők.
Tehát még egyszer: március 23. Szombat 19 óra, 3K – Kaszásdűlői Közösségi Ház. Élet.történetek.hu… Pira, Bella. A jegyek már megvásárolhatóak itt.

 

Megosztás

Facebook
Email