Keresés
Close this search box.

04.02 Csizmás kandúr – Bozsik Yvette Társulat

Talán nincs is nyitottabb, befogadóbb a gyermek közönségnél. Ők nem ragaszkodnak műfajokhoz, szerzőkhöz, csupán a színház varázslatát várják el a művészektől. Érdemes kihasználni ezt az életkort arra, hogy megismertessük őket zenés, táncos darabokkal, bevezessük őket a művészetek világába.

Csizmás kandúr meséje nem ismeretlen a kicsik előtt sem, így máris rendelkeznek egy kapaszkodóval, amikor táncjáték formájában találkoznak vele.

Bozsik Yvette-et arról faggattam, mi motiválja arra, hogy a számtalan színházi feladat mellett mindig találjon időt arra, hogy a legkisebbeknek is rendszeresen színpadra állítson a társulat egy-egy új darabot?

– Gyerekeknek előadásokat készíteni számomra nagy élmény és megtiszteltetés. Akkor kezdtem a gyerekszínházzal foglalkozni, amikor megszületett a nagyfiam, Milán. 2004-ben volt a Négy évszak bemutatója, amit tíz éven át játszottunk a Kolibri Színházban. Ez egy csecsemőszínházi kísérleti projekt volt, aztán jöttek az újabb gyerekdarabok. Amikor például a fiam iskolába ment, akkor rendeztem a Tháliában a Pöttyös Panni az iskolában című előadást, s ebbe a darabba a fiam tanszerlistáját is beépítettem megkoreografálva, megzenésítve.


– Miként választják ki, hogy mi kerül a kicsiknek szóló repertoárba?

– Szeretek olyan darabokat csinálni, amelyek több korosztályhoz is szólnak. A darabválasztásban segítenek a gyerekeimmel közösen megismert rajzfilmek és mesék. Fontos a gyerekek számára, hogy valódi színházat láthassanak, hiszen így a képzeletük tovább szárnyalhat, s miközben személyesen bekerülhetnek a játékba, megélhetik a színház nagy pillanatait, varázsát. A táncszínházi produkciók bátorítják a gyermeket – legyen bármilyen korú – hogy legyen nyitott megismerni a világot és győzze le azt minden nehézségével együtt, vagy egyszerűen csak értse meg a körülötte zajló történéseket.

– A Csizmás kandúr miként került a repertoárba?

– Csizmás kandúr karakterére egy fantasztikus táncost találtam, Krizsán Dánielt, aki sokszoros hip-hop bajnok, bámulatos akrobatikus mozgással. A gyerekek nagyon szeretik az általa megformált figurát. Dani példaképként is állhat előttük, hiszen azóta elvégezte a Táncművészeti Főiskola koreográfusképző szakát.
Csizmás kandúr ravaszságának és tetteinek célja, hogy gazdáján segítsen, és legyőzze az óriást. A kandúr és a molnárfiú kapcsolata az önzetlenségen és a szereteten alapul, minden furfang és cselvetés abban segíti, hogy az igazság győzni tudjon.
A gyerekek sokat kapnak ezektől a produkcióktól. Klasszikus táncot, zenét és a történetben rejlő tanulságokat.

– Kölcsönös ez a dolog, az ő őszinte reakciójukból töltekezik a társulat?

– Igényes gyerekszínházi produkciókat csinálni mindig kihívás a színésznek és a táncosnak, hiszen azonnal hat, és mivel a gyerekek még nem sznobok, rögtön reagálnak, így a szereplők azonnali őszinte visszajelzést kapnak. Bár, sajnos gyakran tapasztalom, hogy a felnőttek rászólnak a gyerekekre, hogy maradjanak csendben, ne álljanak fel, ne táncoljanak előadás alatt.

– Anyaként másként tekint a gyermekközönségre? Jobban érti, érzi, hogy mire van szükségük, mi tetszik nekik?

– Folyamatosan anyaként létezem, figyelem, és igyekszem megérteni a gyerekeket. Gyerekeknek színházat csinálni csak óriási szeretettel lehet és érdemes.
A babaszínházban szempont volt, hogy megijednének a sötéttől, ezért puha, világos és barátságos teret kellett nekik kitalálni. Fontos számukra az ismétlés: egy idő után a babák utánozták a táncosok ismétlődő mozdulatait. A nagyobbaknál már több mindent lehet. A humor még fontosabb a számukra, mint egy felnőtt előadásban. A gyerekek imádják a groteszk mozdulatokat, igénylik az érthető dramaturgiát, a tisztán táncos részeket viszont sokszor unják. Az marad meg bennük, ami megfogja őket, amit el tudnak mesélni. A forma önmagában nem működik, nekik látvány és történés is kell, akkor nyitottan követnek mindent.
Élő, elgondolkodtató és humoros gyerekdarabokat állítunk színpadra, ezzel megszerettetjük velük a színházat és példát mutathatunk nekik az élet bizonyos szituációira.

Április 2-án, az Óbudai Kulturális központban bárki személyesen is részese lehet az élménynek, mert ott kerül műsorra a Nemzeti Táncszínház szervezésében, a Bozsik Yvette Társulat előadásában Csizmás kandúr története.

Vincze Mara

Csizmás kandúr

Megosztás

Facebook
Email