Kedves Közönségünk!
Új sorozatunkkal szeretnénk kicsit közelebb hozni Önökhoz fellépő művészeinket. Az 5 kérdés a kulisszák mögött sorozatban kedvenceink osztják meg velünk személyes élményeiket, gondolataikat, hogy immár személyes ismerősként köszönthessük őket a színpadon. Fogadják szeretettel válaszadónkat.
Aki válaszol: Barna Zsombor bábművész
Van-e valamilyen kötődése Óbudához?
Nagyon is. Tősgyökeres óbudai vagyok. Ugyanabban a házban nőttem fel, ahol apukám és nagypapám is, a Bécsi úti Városi Házakban, az Amfiteátrumnál. Aztán 4 éves koromban elköltöztünk a Kaszásdűlői lakótelepre, szóval mondhatjuk, hogy mióta az eszemet tudom, ismerem a 3K-t. Azóta is nagy lokálpatrióta vagyok, szeretek Óbudán fellépni.
Mi szeretett volna lenni gyerekkorában?
Egészen kisgyerekként azt hiszem, hogy katona vagy taxisofőr szerettem volna lenni, de aztán ahogy felső tagozatos lettem az Andor Ilona Ének- Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában (a Mókusban), elkezdtem járni drámajáték órákra, amit annyira megszerettem, hogy onnantól kezdve csak a színészet érdekelt igazán.
Mi foglalkoztatja mostanában a legjobban?
Jelenleg az új bemutatónkra készülök, a Budapest Bábszínházban. Az utolsó bárány a címe, és tulajdonképpen Jézus születésének a történetét meséli el a bárányok szemszögéből. Elképesztő vicces maga az alapmű is és szerintem a színpadi adaptáció is nagyon szellemes és kortárs hangvételű lett, illeszkedik a mai gyerekek nyelvjárásához, érdeklődési köréhez. Voltaképp a közösséghez való tartozásról szól ez a mese, amivel a kisiskolások igencsak tudnak azonosulni.
Mi volt a legnagyobb kalandja, amire szívesen emlékszik vissza?
Azt hiszem az Angliában töltött fél évem. Amikor negyedéves hallgató voltam a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, elnyertem egy Erasmus+ ösztöndíjat, amivel fél évig az angliai Canterburyben tanulhattam színészmesterséget és fizikai színházat. Azon felül, hogy rengeteg új technikát és módszert sajátítottam el, számos barátra is leltem az alatt a fél év alatt. Mindamellett önbizalmat is adott, hogy meg tudok állni a saját lábamon egy idegen országban is. Nagy örömmel emlékszem vissza azokra az időkre.
Mi a kedvenc étele, amit el is tud készít?
Nagyon szeretek sütni/főzni. Számomra a főzés egy hobbi, amit igyekszem folyamatosan tökéletesíteni. Ha időm engedi, akkor szeretek olyan ételt készíteni, ami akár több órát is igénybe vesz. Ilyen például a lasagne, amihez először egy jó bolognai ragut kell csinálnunk, ez önmagában minimum másfél óra, ehhez utána hozzájön a tészta és a besamel mártás. Ilyenkor elbíbelődök a konyhában 2-3 órát, de nagyon élvezem.
3K
Vitéz László Ángliában
November 12. 10:00