Kedves Közönségünk!
Sorozatunkkal szeretnénk kicsit közelebb hozni Önökhoz fellépő művészeinket. Az 5 kérdés a kulisszák mögött sorozatban kedvenceink osztják meg velünk személyes élményeiket, gondolataikat, és immár személyes ismerősként köszönthessük őket a színpadon. Fogadják szeretettel válaszadónkat.
Aki válaszol: Korzenszky Klára énekesnő
Van-e valamilyen kötődése Óbudához?
Sok évig az Óbudai Népzenei Iskolában tanultam. Az zeneiskola épülete akkor még a Nagyszombat utcában volt. Emlékszem az épület előtt lévő játszótérre is, amit nagyon szerettünk. Az iskola az évzáró koncerteket a mostani Óbudai Kulturális Központban, a San Marco utcában tartotta, ezért sok fellépés élményem kapcsolódik az épülethez azokból az időkből. Aztán felnőtt koromban visszasodort az élet Óbudára. Bársony Bálinttal és zenekarával tíz éve tartunk Hangszersimogató koncerteket a 3K Kaszásdűlői Kulturális Központban, és felléptünk ott már a Klárisok zenekarral is.
Mi szeretett volna lenni gyerekkorában?
Királylány. Az a jó, hogy pszichológusként és énekesként is bármikor azzá változhatok.
Mi foglalkoztatja mostanában a legjobban?
A Klárisok új lemezének anyaga. Év végére tervezzük az új műsort, és nem titok, hogy az ünnephez fog kapcsolódni.
Mi volt a legnagyobb kalandja, amire szívesen emlékszik vissza?
Gyakran kerülök kalandos helyzetekbe a mindennapokban. Szerintem minden nap egy újabb kaland.
Mi a kedvenc étele, amit a leggyakrabban készít el?
A tiramisu a kedvenc desszertem, szeretem is elkészíteni.
Tíz, tíz, tiszta víz – a Klárisok Zenekar koncertje
Március 23. 16.00
Csillaghegyi Közösségi Ház