Keresés
Close this search box.

Családi adventi nap

Ezen a hétvégén már a kerület számos pontján minden az adventről szól. Nem lesz ez másként a Civil Házban sem, ahol több programmal is várják a családokat.

A Magyar Népmese Színház Karácsonyi bábos betlehemes előadása nyitja a sort. A közönség egy tradicionális marosvásárhelyi bábos betlehemes alapjaira épülő előadást láthat, mely megidézi Jézus születését a szálláskereséstől egészen a három királyok ajándékozásáig. Majd ezt követően kerül sor a kisded mulattatására szolgáló bábjátékra.

A társulat közben kiegészül a közönséggel, mert őket bevonva csendülnek fel a jól ismert énekek, s számítanak a színészi játékukra is, hogy közösen idézhessék fel Jézus születésének misztériumát.

Miután ily módon megélték a bibliai történetet sor kerül a hagyományos, életnagyságú betlehem megépítésére a Kolosy téren. Az eddigi rendezvények tapasztalatai azt mutatják, hogy az adventi programok egyik legnépszerűbb helyszíne az életnagyságú betlehem.

Délután háromkor kerül megnyitásra a Kiss Áron Magyar Játék Társaság alkotóinak közös kiállítása, ahol valamennyi alkotást más-más technikával készítettek el a kiállítók:

Deliága Gabriella, Tóth-Vásárhelyi Réka, Illiszné Kováts Ildikó, Drén Éva, Varró Szilvia.

A kiállítást Dr. György Erzsébet PhD nyitja meg és december közepéid lesz látogatható a Civil Ház nyitva tartási idejében.

A legkisebbek utazhatnak a karácsonyi kisvonaton, de nem unatkoznak majd a többiek sem, mert őket óriás fajátékok várják és kedvükre alkothatnak az adventi kézműves foglalkozáson.

A fentiekből is jól látszik, hogy nem dönt rosszul az, aki a Civil Házat választja szombaton, s ha ezek után még bírják energiával, akkor a folytathatják a Fő téri programokon!

Mindenkit szeretettel várunk, mindkét helyszínen!

 

              Vincze Mara

https://kulturkozpont.hu/esemeny/csaladi-adventi-nap/

 

 

 

Megosztás

Facebook
Email