A Csillaghegyi Közösségi Házban a 2024-es tavaszi évadban a Csoóri Sándor Alap és a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával tudtuk folytatni a Hang-Fonó népdalműhelyt, Márczi Anna zenész, énekes vezetésével.
Pályázati azonosító: CSSP-ZENEOKTAT-2023-0023
Január 15. és június 10. között sikeresen lezajlott a program, melynek keretében 12 népdalműhely alkalmat tudtunk megvalósítani. A részvétel átlagosan 7-10 fő megjelenésével valósult meg. A projekt témájához, hangulatához illő helyszínen, a Csillaghegyi Közösségi Ház kézműves kisházában, működő búbos kemence mellett és régi népi használati tárgyak között „igazi fonó” hangulatban teltek az éneklések. A 12 alkalom alatt valamennyi népzenei dialektus dalkincsét érintve 20 dalt tanultunk meg. (Dunántúl, Somogy és Mezőföld; Erdély, Mezőség és Gyimes gyűjtésből) Emellett közel ugyanennyi dalt elevenítettünk fel az általánosan ismert, de már nem használt dalkincsből merítve. A dalok szövegéhez, témájához kapcsolódóan felelevenítettük az évkörhöz kapcsolódó népszokásokat, hagyományokat és a régi paraszti társadalom működéséről is esett szó. A népi gyerekdalok anyagára épülő játékos feladatok és ritmus alapú hangjátékok előzték meg a daltanulást, nemcsak bemelegítésképp, hanem készségfejlesztő célzattal is. Légzőgyakorlattal, a hangszálak bemelegítésével kezdtünk minden alkalmat és két különlegesen kedves dal sosem maradt ki a gyakorlásból – Tegnap virradóra, Kicsi csillag, ha leesik. Utóbbit Anna dobbal kísérte, amely különleges élmény volt a résztvevők számára.
A foglalkozás nemcsak a környéken lakók érdeklődését keltette fel, többen messzebbről, az agglomerációból érkeztek. Jelezték, hogy nagy öröm számukra, hogy jó hangulatban, közös énekléssel, új dalok tanulásával, képességük fejlesztésével kapcsolódhatnak egymáshoz. A népdalkör újbóli életre hívását megerősítették ezek a gondolatok.