Keresés
Close this search box.

Dupla ünnep az Óbudai Kulturális Központban

Az Óbudai Kulturális Központ évadnyitója egyfajta pótvakáció a gyerekek és szülők számára, mert a programok visszahozzák a vakáció önfeledt hangulatát. Nem lesz ez másként idén sem, csupán a megszokottnál egy kicsit később, október 1-én, a Zene Világnapján kerül rá sor. Ám ezért a várakozásért cserébe, egy megszépült, megújult épületet vehet birtokba a közönség.

Az egykori harsány színeket, most felváltja egy letisztult, modern design, hiszen az új évadhoz időnként új, megszépült külső dukál, de a megszokott és sokak által kedvelt programokról nem kell lemondaniuk a látogatóknak. Persze újdonság, akad majd itt is, hiszen évente bővül, gazdagodik a kínálat, s ez így lesz ebben az évadban is.

Mivel egy jeles dátumon tárja szélesre kapuit a ház, ezúttal a zene játssza a főszerepet.

Vagy mondhatnám azt is, hogy örömzene, mert öt éve tart már a kerület gyermekintézményeiben az Élő népzene program a Kerek zenekarral, s egyértelműen bizonyítást nyert, hogy a kicsik úgy szívják magukba kultúránk gyökereit, mint a szivacs. Az évadnyitón most minden korosztály részese lehet a zenekar műsora alatt annak, hogy milyen csodálatos és természetes dolog együtt dúdolni, zenélni, játszani velük.

Büszkék lehetünk a hagyományainkra, mely tőlünk nyugatabbra már eltűnőben van, de nekünk még van mivel gazdálkodnunk, s nem csak falun, de a városokban is élénken élnek népzenei kincseink. Csak rajtunk múlik, hogy tovább örökítsük mindezt a következő generációkra is. Gyakran haljuk a szülőktől, magunk is tapasztaljuk, hogy nehéz lekötni a figyelmüket a gyerekeknek, túl sok inger éri őket, s így egyre rövidebb időre koncentrálnak.

Ugyanakkor az is tapasztalati tény, hogy olykor egy fedő és egy fakanál izgalmasabb számukra, mint a legújabb elektronikus játékok. Ösztönösen érzik, hogy míg az egyik használatához, megszólaltatásához szükség van rájuk is, addig a másikat a bekapcsolás után az elemek működtetik.

Nos, ezen a napon nem lesz „playback”! Itt minden hang a zenekar és a közönség közreműködésével kel életre. Lehet-e izgalmasabb dolog egy gyerek számára annál, mintha kézbe vehet számára ismeretlen hangszereket, s sikerül őket megszólaltatnia? Igazi interaktív műsor lesz sok zenével, közös játékkal, mesével, énekléssel, mely bizonyára egyaránt megérinti majd a közönséget, s lehet, hogy sokan kedvet kapnak a zenetanuláshoz is.

Az pedig szintén tapasztalati tény, hogy aki rendszeresen foglalkozik muzsikával, az nem csak számtalan élménnyel gazdagodik, hanem a tanulás és a mindennapok terén is sokkal koncentráltabb lesz. Ráadásul a sikerélmény egészséges önbizalommal is megajándékozza őket, ami jó sorvezető az élet minden területén.

A szülők is tapasztalhatják majd, hogy mennyivel hatékonyabb, ha gügyögés helyett közös játékkal fejezik ki a szeretetüket.

Nos, ezen a vasárnapon minden a zenéről szól. Kiderül, hogy konyhai eszközökből kistafírungozhatunk egy komplett zenekart, vagy kellő kreativitással magunk is készíthetünk hangszereket.

A legkisebbek színes ceruzákkal vethetik papírra a frissen szerzet élményeket, de nem kell nélkülözniük a lurkóknak a nagy kedvenceket, az ugrálóvárat és a kisvonatot sem.

S mindezek mellé, ha az égiek is úgy akarják, akkor kedvére rohangálhat a vendégsereg az udvaron, s felfedezheti milyen szép lett a frissen felújított épület.

Sok szeretettel várunk mindenkit az ingyenes megnyitóra, és valamennyi programunkra.

Vincze Mara

Megosztás

Facebook
Email