Garami Gréta – A Magyar Festészet Napja
A kezdetek
A Magyar Festészet Napjának ötlete – ahogy az lenni szokott – egy egyszerű baráti összejövetelen került szóba először 2001-ben. Zsolnay Gábor rendező, Szentgyörgyi József, Bráda Tibor és Fabók Gyula festőművészek néhány további művész-barátjuk társaságában beszélgettek arról, hogy az avantgard, a konceptuális és intermediális irányzatok térhódítása mellett a hagyományos táblakép festészet műfajának képviselete, szponzorálása, menedzselése milyen nagymértékben megszűnt a rendszerváltás után, és hogy egy olyan új művészeti szcéna kiépítésére lenne szükség, ahol a kortárs képzőművészet ezen ága is méltó módon jelentkezhet.
Bráda Tibor, a Festészet Napja elindítója, már ekkor valamiféle ünnepben gondolkozott, az elképzelései azonban arról, hogy hogyan lehetne a magyar festészetet, ill. festőket „ünnepelni”, valamilyen nagyszabású projekt keretében képviselni, még kiforratlanok voltak. Szentgyörgyi József a különböző értékek, produktumok egyre népszerűbb világnapját említette lehetséges megoldásként. Zsolnay Gábor – mint rendező, művészeti szervező, kiállításokkal foglalkozó ember – egy összművészeti formában létrehozható projektet képzelt el. Egy legelső elképzelésként született meg az a gondolat, hogy populáris keretek között, a Bráda-műterem előtti Diószegi utcát lezáratva, szabadtéri festménykiállítást szerveznek, könyvsátrat és standokat állítanak fel, műtárgyak értékbecslésre adnak lehetőséget festménybecsüsök bevonásával, portrérajzolást szerveznek neves művészkollégák segítségével.
A Bráda Tibor köré gyűlt művészkör a 2000-es év környékén került szorosabb kapcsolatba Supka Magdolna művészettörténésszel, vagy ahogyan a művésztársadalom hívja még ma is: „Manna nénivel”. Supka Magdolna annak a Supka Gézának a lánya volt, akit irodalmi, régészeti, művészettörténészi munkássága mellett az 1929-ben elindított, máig töretlenül és hatalmas sikerrel megrendezett Ünnepi Könyvhét kitalálójaként, megalkotójaként tartanak számon. Amikor felmerült a gondolat, hogy a magyar festészetnek legyen ünnepe, Supka Magdolna is a kezdeményezés mellé állt. Supka Manna 1990 óta már együttműködött a Tenk László festőművész által alapított T-Art Alapítvánnyal, ami a rendszerváltáskor jött létre azzal a – MFN-hoz hasonló – céllal, hogy a megszűnő állami mecenatúra helyébe alternatív menedzselési lehetőségeket teremtsen az akkor megszülető, elsősorban avantgard szellemiségű intézményekből kimaradó, ám kvalitásos kortárs képzőművészek számára.
A legelső Magyar Festészet Napját alapvetően a Dunap’art Művészeti Társaság szervezte meg a 11. kerületben, a Feneketlen tó partján. Az ünnep kétnapos rendezvény volt, 2002. szeptember 18-19-i hétvégén tartották. A szervező művészek már az első alkalommal kinyilvánították a média fórumain, hogy a programot hagyomány-teremtő céllal rendezik meg.[1] Egy felhívásban fogalmazták meg alapvető elméleti és gyakorlati céljaikat: a festészet élményszerű reprezentálásának és befogadásának erősítését, és minél több, a széles nyilvánosság számára is befogadható kiállítás és program szervezését az ország legkülönbözőbb múzeumaiban és kiállítóhelyein.
A Magyar Festészet Napja azóta egy évről évre változó, a kiállítóhelyek tekintetében, a tárlatok és programok számában és minőségében, az érdeklődők mennyiségében folyamatosan növekvő projekt, aminek az évek során földrajzilag is expanziója tapasztalható, a médiában való népszerűsége is növekszik.
A festők ünnepe
A festőművészek összefogásának a gondolata fogalmazódik meg a Szent Lukácshoz, ill. a Szent Lukács céhekhez való kapcsolódásban, 2003 óta ugyanis a MFN-t már október 18-ához, Szent Lukácsnak, a festők védőszentjének névnapjához kötve rendezik meg.
A Szent Lukács céhek egy-egy város festőit összegyűjtő szervezetek voltak a koraújkori Európában, elsősorban a Németalföldön, pl. Antwerpenben, Brügge-ben, Delftben, hogy csak a leghíresebbeket említsük. A festőcéh többféle tevékenységet folytatott: mesterek-tanítványok kapcsolatán alapuló oktatást, műkereskedelmi tevékenységet, érdekképviseletet. A céhes tagság jelentette a festő számára mind az oktatáshoz, mind a művek eladásához szükséges feltételt. A céh nem csak művészeket képviselt azonban, hanem műkereskedőket, műkedvelőket és teoretikusokat is. Az adott városban élő művészek együttesen, a céhbe tömörülve léptek fel, általában a város főterén rendelkeztek központi kiállítóhellyel, ahol rendszeresen bemutatták és árusították is munkáikat. A városban ugyan a céh monopólium-helyzetben volt − így a művészek karrierje is bizonyos fokig szabályozott és egyben biztonságos volt −, a városok között azonban szabad versenyre nyílt lehetőség.[2]
A MFN esetében természetesen nincs szó közös gazdasági alapról, viszont abban, hogy a festőművész szakma közös fellépéssel mutatkozik meg, és együttesen képviseli magát a művészeti szcénában, hasonlít a Szent Lukács céhek működéséhez.
Doyenek, Fiatalok és a Középgeneráció
Az egyik legelső kiállítási koncepció a Doyenek tárlata volt, ami már a legelső évben megszületett. Olyan kiállítás volt a cél, ahol az idős, a kortárs diskurzusokkal már nem feltétlenül lépést tartó festőművészek számára is méltó ünneplés valósulhat meg. Máig azoknak a festőtársadalomban nagyra becsült művészeknek a munkáit állítják ki ezen a tárlaton, akiket élő klasszikusként tart számon a festőművész-szakma. Aki betöltötte a 70. életévét, és akinek a tevékenységét, munkásságát példaadónak, iskola-teremtőnek tartja a kuratórium. Kokas Ignác, Fischer Ernő, Paizs László, Fóth Ernő, Gyarmati Tihamér, Sváby Lajos, Gerzson Pál, Bényi László, Lossonczy Tamás, Mácsai István, Schéner Mihály, Deim Pál munkáit mutatta be az első ilyen kiállítás.
A 2003-tól megrendezett „Fiatalok” munkáit felvonultató tárlat szándéka az volt, hogy a végzős vagy nem rég végzett, 30. életévüket még be nem töltött festő-művészek számára lehetőség nyíljon a bemutatkozásra egy különálló, csak az ő munkáikat felvonultató csoportos kiállítással.
A MFN mindenkori nagy kiállítása pedig az ún. Középgeneráció tárlata, ahol korábban a 30-70 év, ma már a 40-70 év közötti festőművészek alkotásai láthatók. A kiállítás általában több száz magyar festő egy-egy aktuális munkáját mutatja be, és célja tulajdonképpen a magyar kortárs festészet mindenkori jelenének és aktuális kérdéseinek felmutatása.
[1] N.N.: Magyar Festészet Napja – hagyományteremtő szándékkal. Újbuda 2002. szeptember 18. 19.o.; F.A.: Ezentúl szeptember 21-e a Magyar Festészet Napja. Festmények a Feneketlen-tónál. Újbuda. 2002.október.2. 19.o.
[2] I.H.van Eeghe: The Amsterdam Guild of Saint Luke in the 17th Century. Journal of Historians of Netherlandish Art, Summer 2012.
