1989-ben, Danny DeVito rendezte a Rózsák háborúja című nagysikerű filmet, amely egy házaspárról, Oliver és Barbara Rose-ról szól, akik látszólag tökéletes életet élnek egy tökéletes házban. Amikor a feleség 17 év után rájön, hogy már nem szereti a férjét, sőt, egyenesen utálja, válópert indít. Egyikük sem akar azonban lemondani pazar otthonáról, és így megkezdődik a hosszan tartó háború férj és feleség között, melynek nyomán az egész ház romokban hever. A meglehetősen fekete humorú, fanyar vígjáték főszereplői: Michael Douglas, Kathleen Turner, Danny DeVito igazán vérre menő érzékletességgel mutatták be azt az élethelyzetet, amikor a mindent elsöprő szerelem mindent elsöprő gyűlöletbe csap át és már nyoma sincs sehol a finom eleganciának.
A történet humorát már a cím is tükrözi, hiszen bár a két gyilkos kedvű főhös neve Rózsa, azért azt tudjuk, hogy volt egy rózsák háborúja nevű történelmi esemény a középkori Angliában, ami több mint három évtizeden át tartó összecsapás, amelyben a Lancasterek és a Yorkok vetélkedtek a kormányzat irányításáért. Nagyjából pont úgy, mint a Rózsa házaspár, vagy viccesen megjegyezhetnénk, hogy azért annál kicsit finomabban, mert a Rózsák, akik nem igazán mutatnak kíméletet egymás iránt.
A filmklasszikus színpadi változata az Art-Színtér együttműködésében valósul meg. A gyilkos indulatokkal küzdő egykori két szerelmest két nagyszerű művész alakítja a színpadon.
Seress Zoltán sokszor látható filmvásznon és televízióban egyaránt. Játszott többek között a Napfény íze, Üvegtigris, Kincsem vagy a Csak szex és más semmi című filmekben.
Párját az angyali szelídség megtévesztő álcájába burkolódzó Györgyi Anna játssza, kinek finom személyégét jól tükrözi, hogy olyan elbűvölő színésznőknek adja hangját, mint Juliette Binoche, Audrey Tautou vagy Sandra Bullock. Legutóbb a rangos nemzetközi sikert elért, fesztiváldíjas Hat hét című filmben láthattuk őt játszani. Kisgyermekes szülők pedig minden este hallják elvarázslóan szép hangját, hiszen ő olvassa fel a Disney hangoskönyvek összes epizódját.
Aki már elvált, vagy aki válni készül, semmiképp ne hagyja ki a darabot, de ne merítsen belőle ötleteket. Aki úgy érzi, sosem fog elválni, azért nézze meg a vígjátékot, mert minden keserű felhang nélkül fog felhőtlenül szórakozni.
Április 12-én, 19.00 órakor a 3K színpadán mindannyiunk okulására újra kitör a Rózsák háborúja.