Keresés
Close this search box.

Kondor Attila Óbudai Kulturális Központ. 2019. április 5. – 2019. május 3.

Kondor Attila festőművész munkái csendről, elmélkedésről és belső figyelemről szólnak. Képein az építészeti elemek magukba szívó perspektívája a középkori kolostorkertek, a humanista könyvtárak vagy a barokk templomlépcsők meditatív hangulatát teremti meg.
Figurák nélküli alkotásinak motívumai ismeretlen mélységbe futó utak, labirintusban kanyarodó ösvények, felragyogó ürességbe tartó lépcsők, melyeken a terelővonalak, a sövény vagy a lépcsőfokok monoton ritmusa keleti mantraként ismétlődik hosszan. A végtelenül sorakozó könyvespolcok, a soha véget nem érő létra lécei és az ókeresztény fafedélszékek gerendái is egy tradíció-hordozó, változatlan örökséget testesítenek meg. Az építészeti elemek – melyek olyan római épületekről származhatnak, mint a Pantheon, a Scala Santa, a Capitolium-domb lépcsője, a San Saba templom vagy az Ara Pacis Augustae – a történelmi emlékezet időtávlatát őrzik.
Máshol, mindent elárasztó tükröződő vízfelületek, enfiládként sorakozó ajtókeretek vagy falak nélküli templombelsők teremtik meg a figyelem, a koncentráció és kontempláció tereit. Az antik és reneszánsz templomok márványpadlózatai által inspirált, isteni tökéletességet és szabályosságot képviselői geometrikus minták is, mind, a Transzcendens keresésére utalnak. A termek mélyén pedig feltűnik egy hol zárt, hol résnyire nyitott, ókori szentélyfülkékre emlékeztető, öreg ajtó.
A reneszánsz gondolkodásához hasonlóan a képgrafikus végzettségű Kondor Attila számára a rajz a figyelem kiindulópontja és a megismerés eszköze. Grafikai munkái egyrészt előkészítői a festményeinek, másrészt alapanyagai az animációs filmjeinek. Rajzaiban a sziluetté váló építészeti elemek kissé konstruktivista formái ütköznek és alkotnak mégis egységet a realista fogalmazással. Hol a nagyvárosi környezet – az ember teremtette produktum – válik hófehér árnyképpé és ég ki idegen elemként a képből, hol épp fordítva, az organikus természet, az Isten teremtette világ motívumai világítanak a mindennapok szögletes szürkeségében.
Animációi festményeiből indulnak ki, formálisan is azok adaptációi – a festmények fakturális hatásai és a vászon alapja is érzékelhető, és a motívumkészlet is az eredeti munkákból kivágva jelenik meg. A filmek azonban nem csak átiratai a korábbi munkáknak, hanem a grafikák esetében a film forrása a felvett alkotói folyamat, a rajzolás maga. Az alkotói folyamatba való befogadás gesztusa a nézővel való találkozópontot keresi, és az alkotás során megélt meditatív állapot közös átélésére hív.
A festményeken és rajzokon megidézett terekbe belépve szó szerint és átvitt értelemben is elindulunk az alagút felé vezető az úton, a labirintus ösvényén vagy a könyvtárban magasodó létrán. A festmény álló ideje azonban megváltozik, és még inkább az úton lét folytonossága és a festményekről is ismert végtelenbe tartó szemlélet kap hangsúlyt. Hiszen a mozgás ellenére a filmekben sem jutunk el soha a végponthoz, mi több, inkább a perspektíva láthatatlan és elérhetetlen enyészpontja felé tartó mozgás állandó állapotába kerülünk az Abszolútummal egyesülni vágyó lélek útján.
Garami Gréta művészettörténész
A szöveg megjelent az Újművészet 2019. áprilisi számában

Kondor Attila
Óbudai Kulturális Központ. 2019. április 5. – 2019. május 3.

Megosztás

Facebook
Email