Az elmúlt 50 év alatt nagyon sokan megfordultak nálunk. Mindig vannak új és visszatérő vendégeink, de vannak, akikkel igazán különleges, hosszú távú a kapcsolatunk. Nagyon büszkék vagyunk azokra a barátainkra, akik régóta velünk tartanak.
Andreas Lehoudis
zenész (Sirtos együttes)
Ezek a vasárnap délutánok, amiket itt töltünk a házban, már amolyan családi tradícióvá nőtték ki magukat: a vasárnapi ebéd után eljövünk Óbudára, próbálunk egy jót, kávézunk, és várjuk a közönséget. Öttől először tánctanítás van, aztán hattól táncház. Olyan régóta csinálunk már táncházakat, hogy az egésznek van egy nagyon bensőséges hangulata. Jó itt, Óbudán, mert itt érezzük, hogy fontosak vagyunk a munkatársaknak is. Nincs olyan technikai probléma, amit ne oldanának meg! Néhány éve újra beköltöztünk a belvárosba, a hatodik kerületbe, de nagyon hamar viszszajöttünk, éppen az odafigyelés, a fontosság érzése miatt. Ebből és a közönség szeretetéből mi is sokat merítünk. A közönségünk visszatérő közönség, a legtöbben sok éve járnak hozzánk, ami nagy öröm, ugyanakkor kihívás is.
Czigány György
műsorvezető
Mint egykori óbudai, természetes, hogy számtalanszor megfordultam a San Marco utcában is. Személyes kötődésünk is volt, az akkoriban még diák, sajnos ma már nem élő fiam, Czigány Zoltán író, filmrendező legjobb barátja éppen az akkori igazgatóhelyettes, Erhardt Miklós fia volt. A gyerekek is itt tanyáztak délutánonként, hétvégeken, de engem a munka is sokszor hozott ide. A 80-as években jártunk, amikor a Magyar Televízió Csak a derű óráit számolom című élő műsorsorozatának egyik adását itt forgattuk. A választásunk azért esett éppen erre az épületre, mert tudtunk közönséget is hívni, és sokkal kényelmesebb volt, mint bármelyik stúdióban. A nyitható tetőablak nem mindennapi kezdőkép volt, mint egy szétnyíló függöny mögött jött fel a műsor főcíme, rendkívül hatásos volt.
Pelsőczy László
színművész
Rendhagyó irodalomóra, kávéházi pincérkedések… Hát igen, szinte úgy járok ide, mintha haza jönnék. A verspincérség nehéz műfaj, hiszen a nézők kérdeznek, kérnek, nem egy begyakorolt menetrend szerint haladunk. De ez benne az izgalmas is, és szívesen beszélek a versekhez fűződő élményeimről, érzelmeimről is. Ezeken az irodalmi esteken tényleg olyan kötetlen a hangulat, mintha egy meghitt kávéházban lennénk. A kapcsolatom pedig még ezeknél a közelmúltbéli rendezvényeknél is régebbi a házzal, hiszen a legkisebbik lányom (aki ma már szintén a nyomdokaimba lépett, mert ő is színész lett) alig múlt hároméves, amikor már ide járt, Pers Júlia mozgásművészeti iskolájába.