Rendezvények az elfogadás és az emberségesség jegyében. Rendezvények, melyek segítenek egymás megértésében, megismerésében. Mindez pedig családias környezetben, a Békásmegyeri Közösségi Házban.
A fehér bot napja
Október 15. A látássérültek nemzetközi napja, A fehér bot napja. A nemzetközi nap, illetve a rendezvények célja a közvélemény figyelmének felhívása a vakok és a gyengén látók sajátos helyzetére, keresve gondjaik megoldásának lehetőségeit, a társadalomba való teljesebb értékű beilleszkedésük útját.
A vakok utcai közlekedésének közismert és elengedhetetlen segédeszköze a fehér bot. Alkalmazásának gondolata a francia Guilly d Herbemont grófnőtől származik. A párizsi utcán sétálgatva többször megfigyelte a nagy jármű és személyforgalomban félénken és bizonytalanul közlekedő vakok állandó veszélyeztetettségét. A problémával mind tovább foglalkozva a grófnő egy könnyen felismerhető eszköz kézben hordásának ötletét vetette fel. Így jutott a „fehér bot” használatának a szükségességéhez, amelyet mind a járművek vezetői, mint pedig a gyalogosok távolról felismernek és tudják, hogy közöttük vak ember közlekedik.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a Földön 285 millió ember él látáskárosultként, ebből a vakok száma 2020-ban elérheti akár a 75 milliót.
A fehér bot napja, valamint a rendezvények pedig felületet teremtenek arra, hogy létrejöjjön egyfajta kommunikáció a látássérült és a látó emberek között.
A fehér bot napja a Békásmegyeri Közösségi Házban
Október 10-én 15 órától A fehér bot napja alkalmából a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesületének szervezésében vak és látó előadók szórakoztatják az érdeklődőket a Békásmegyeri Közösségi Házban.
A rendezvény fellépői: R. Kárpáti Péter színész, műsorvezető, Hajdan Vali költő, előadóművész, Ézsiás László költő, előadóművész és a Szarkaláb Banda.
A rendezvény Óbuda–Békásmegyer Önkormányzatának támogatásával jött létre. A belépés díjtalan!