Az idén 50 éves kulturális központ életében bőven van mire visszatekinteni. Az elmúlt időkben nagyon sok ismert ember, népszerű művész is megfordult nálunk, és örömmel vesszük, hogy szívesen emlékeznek vissza nálunk tett látogatásukra. Alábbiakban csokorba gyűjtöttünk néhány kedves emléket rólunk.
Gáspár Kata színművésznő
Röviden, itt nőttem fel. Nyolcéves koromtól tizenhárom éves koromig hetente többször jártam ide. A művészi tornát szenvedélyesen szerettem, a szalaggal végzett gyakorlat volt a kedvencem. Egész évben izgatottan készültünk az év végi színháztermi bemutatókra, amelyekre eljött az egész család. Fantasztikus ruháink voltak, emlékszem, micsoda tragédiaként éltem meg, hogy a neonzöld dresszem egy hasonló színű kukacnak esett áldozatul, és ezért lyukas dresszben tudtam csak táncolni. A nagymamám minden bemutató előtt eljött, és parkettába fonta a hajamat. Aztán itt a házban kipróbáltam a balettet, az akrobatikus rock and rollt is, de a legboldogabb a tornaórákon voltam.
Kováts Adél színművésznő
A Kitörés című főiskolai vizsgaelőadás volt életem első igazi színházi bemutatója. A jelenlegi nevemet is itt, Óbudán kaptam. A plakáton ugyanis elnyomtatták, Kovács helyett Kováts került a szereposztásba. Elkeseredtem a hiba miatt, ám Kazán István megvigasztalt: “Nézze, Adél, sokkal jobb, izgalmasabb is így a neve!” Korábban már többször felmerült, hogy az átlagos Kovács helyett válasszak egy másik vezetéknevet, de mindig elhárítottam. Az élet azonban megoldotta a név kérdését. A San Marco utcában így lett belőlem Kováts.
Zorán zenész
Sok-sok éve járok ide a héttagú formációmmal. A csapaton belül kialakult egy közös, elfogadott normatíva, hogy melyik hely mit jelent számunkra. Az Óbudai Kulturális Központ az a hely, ahová mindig szívesen jövünk. Minden fellépőhelynek van egy szelleme, ami általában a közönségtől ered, és itt, Óbudán szerencsésen esik egybe a terem mérete (már elég nagy, hogy szép számú közönség legyen, de még kicsi annyira, hogy intim maradhasson az előadás) és a közönség szeretete.
Mikó István színművész
Nehéz lenne kiválasztani, melyik a legemlékezetesebb előadás azok közül, amiket itt, a San Marco utcában mutattunk be, talán épp egy keveset játszott darab, az Aszfaltmuzsikusok. Azt szerettem a legjobban. Óbudán különösen kedvesek számomra a délutáni bérletsorozat nyugdíjasai, akikkel kapcsolatban kifejezetten érezni, hogy várják, szeretik a színházat. Sokszor, sokféle darabban léptem itt a színpadra, de a legkedvesebb emlékem a verspincérest. Alaposan felkészültem, bőséges kínálatot tettem az étlapra, amiből igazán tudtak válogatni a versszerető vendégek. Olyannyira így volt, hogy az összeset megrendelték. Az egyórásra tervezett műsor így kétórásra sikeredett, de az életem egyik legjobb találkozása volt közönséggel.
Rutkai Bori énekesnő
A Vihar Utcai Általános Iskola tanulója voltam, de ide, a San Marco utcai házba jártam színjátszó szakkörbe Tornyai Magdi nénihez. Nagyon szerettem, már-már romantikus rajongással jöttem. Az első igazi szerepem, amivel színpadra léptem, Malacka volt a Micimackóban. Gyereknap volt, emlékszem, eljött a család, és a nagymamám, aki színésznő volt, megdicsért, hogy milyen jó volt a mimikám. Innen indultunk Sóstóra is, az úttörőtáborba, ami akkor még ehhez a házhoz tartozott. Kihelyezett iskolai ünnepségek is voltak itt, emlékszem, egy november 7-ei ünnepélyen hogyan ájult ki az egyik kórustársam a Hej, te bunkócska, te drága! című dalnak annál a részénél, hogy “Segíts most!” Ide jönni nekem mindig hazatalálás is, és egy fantasztikus időutazás a 80-as évekbe, ami amúgy is a kedvenc korszakom.
Lovasi András zenész
Sokadszor is újra nagyszerű volt, ilyenkor mindig úgy érzem magam, mintha húszéves lennék, és még minden városban működne valami ilyesmi, mint itt, Óbudán. Sajnos utolsó mohikánok vagytok. Remélem, sokáig!
(Részlet a Kulturkozpont című kiadványunkból.)