Az öregkor erotikájáról keveset beszélnek, pedig létezik. Erről az intim, de fontos témáról tart egyedülálló előadást Müller Péter az országban egyedül az Óbudai Kulturális Központban.
Hogyan alakul át a testi szerelem és marad meg mégis az egymás iránti gyengédségben? Mitől lesz tartós a szeretet, hogy táplálhatjuk a lángot? Többek között ezekről is szól Müller Péter estje, a tőle megszokott mélységgel és sokoldalúsággal érintve a témát.
A most 89 éves író dramaturg, forgatókönyvíró, előadó a hazai spirituális irodalom egyik legismertebb alakja. 1956-ban átesett egy halálélményen, ez a tapasztalat egész lényét és művészi célkitűzéseit megváltoztatta. Mind színpadi művei, mind regényei és esszékötetei ennek a megrendítő tapasztalatnak az élményéből születtek. Könyvei minden kétséget kizáróan az utóbbi évek legsikeresebb ezoterikus kötetei közé tartoznak. Spirituális művei mellett drámaírói tevékenysége is meghatározó. Itthon és a világ sok színpadán játszott szerző.
Müller Péter műveit felsorolni szinte lehetetlen: színművek, regények, filmek és rengeteg spirituális kötet szerzője. Megkapta a Filmkritikusok díját, az Onasszisz-díjat, József Attila-díjat, Kossuth-díjat, a Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztjét és Zugló díszpolgára is.
Saját magáról így nyilatkozik: „1956-ban szerencsére lelőttek. Hat golyót kaptam. A halálélmény más emberré tett. Ha legközelebb meghalok – s ez már nincs olyan messze – másodszor halok majd meg. Könnyű életem volt. És van. … Kívülről nézve az életem unalmas. Születésemtől fogva Zuglóban élek. 1955 óta a mai napig a Madách Színház tagja vagyok. Ugyanakkor ismertem meg szerelememet, akivel azóta élek. „
Feleségével, Ágnessel 1956-ban ismerték meg egymást, házasságuk Ágnes tavalyi haláláig töretlen volt. Két gyermeke van: lánya, Müller Júlia (1964) színésznő és nevelt fia, Müller Péter Sziámi (1951) költő-énekes.
Müller Péter sem életkora, sem személyes tragédiája ellenére nem hagyta abba a munkát, korát meghazudtolva járja az országot előadásaival. Az Óbudai Kulturális Központ házaiban is találkozhattunk már vele több alkalommal. Örömmel várjuk őt, hiszen minden előadása izgalmas és lélekemelő, maradandó élmény minden korosztálynak.
Müller Péter: Szerelem és erotika
Időpont:
2026. március 14. 18:00
Helyszín:
Óbudai Kulturális Központ