Keresés
Close this search box.

Színes programok Óbudán – Irodalmi est Keresztes Ildikóval

Programok a sokszínűség jegyében, kulturált környezetben, színvonalas kikapcsolódást nyújtva… Igen, ez mind Óbuda, vagyis egészen pontosan az Óbudai Kulturális Központ. A hely, ahol minden korosztály megtalálhatja a leginkább kedvére való rendezvényt, és ahol a szervezők ezúttal egy igazán különleges műsorral kedveskednek az irodalmi programok kedvelői számára.

A meghívott vendég

Keresztes Ildikó neve nem csupán a zenekedvelők körében hangozhat ismerősen, de televíziós szereplései, színházi- valamint filmszerepei legalább akkora jelentőséggel bírnak, mint a zenei életben való jelenléte.
Három évadon keresztül volt az X-faktor című tehetségkutató műsor zsűritagja, ahol őszinte rajongással és szeretettel terelgette védenceit. Elismeréseit tekintve pedig többek közt Artsijus díjas, továbbá több eMeRTon-díjjal és Magyar Tolerancia-díjjal méltányolt művész, valamint a Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjének is büszke tulajdonosa ő.

Szeretek játszani, mert lakozik bennem egy óriási nagy bohóc. Azt szoktam mondani, hogy nekem a színház olyan, mint egy felnőtt játszótér. Ott kiélhetem mindenféle gyerekes, vagy nőies dolgaimat. Mindig más ruhába kell bújni, mindig más karaktert kell megformálni, és ezt nem lehet megunni.”

Tehetsége, profizmusa, szenvedélye és a közönség iránti alázata mind előadóművészként, mind énekesként, mind pedig színészként kiemelkedővé teszi őt, legalább annyira, mint összetéveszthetetlen, utánozhatatlanul karakteres, rekedtes hangja.

A program, amit ajánlunk

Szeptember 21-én 19 órától az Óbudai Kulturális Központ galériája kávéházzá alakul, hogy a széplelkű érdeklődők az irodalom segítségével egy kicsit felülemelkedhessenek a hétköznapok szürkeségén. A program „verspincére” pedig nem más, mint Keresztes Ildikó, megannyi rangos elismeréssel kitüntetett, fantasztikus énekesnő, színésznő, előadóművész. Itt találkozhatnak tehát szemtől szemben mindazok, akik kedvelik és elismerik őt, illetve segítségével, közreműködésével kellemes hangulatban, egy finom kávé és tea mellett, az asztalokon elhelyezett irodalmi étlapról rendelhetnek a kedves résztvevők.

A jegyek ára egységesen 500 Ft, melyek megvásárolhatóak az Óbudai Kulturális Központ információs pultjában, nyitvatartási időben, valamint itt. A jegyek magukban foglalják egy kávé/tea árát!

Tehát Óbudai Kulturális Központ, szeptember 21. 19 óra. Töltsön egy felejthetetlen estét Keresztes Ildikóval!
A program moderátora Kurucz Éva.

Megosztás

Facebook
Email